munkatársaink


Családterapeuta, közgazdász, okleveles pszichológus.   Családterapeutaként 2019-től dolgozom a Családi Szolgálok Ligájában családokkal és párokkal, és ez a munka különösen közel áll a szívemhez. Hiszek abban, hogy a családi és párkapcsolati kihívások közös erővel leküzdhetők, és a terápiás folyamat során az együttműködés révén jelentős pozitív változások érhetők el.   A […]

Zentai Péter


mentálhigiénés szakember, gyászkísérő, gyászcsoport vezető, képzésben lévő pár- és családterapeuta 2007-ben közgazdászként diplomáztam a Budapesti Gazdasági Főiskolán, majd közel 10 év után 2016-ban a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzésére vezetett az utam és 2018 júniusában mentálhigiénés szakemberré váltam. Mindig is nagyon érdekelt a segítő hivatás és az emberi lélek világa. februárjában elvégeztem […]

Nagy Zsolt


pszichológus, családterapeuta Magyar irodalom-pedagógiai előadó– pszichológus diplomát  szereztem az ELTE BTK-án, ahol bölcsészdoktor lettem, s  ahonnan jelen nyugdíjellátásomat is kapom. Ez az ELTE-én való  „szakmai képzési kezdet” és a munkahelyi „alkalmazotti kibocsájtás” egyáltalán nem azt jelenti, hogy „bentragadtam” volna az egyetemen, s szakmai pályám  egyutas  lenne,  sokkal inkább jellemző az,  […]

Rajnai Nadinka



Nem egyedül vagyunk a világban, családunk, környezetünk jelentősen hat ránk, és mi is ugyanígy hatunk a szűkebb és tágabb környezetünkre, akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Ez az összekapcsoltság csodálatos erőforrás is tud lenni a családterápiában, mert így nem csak a nehézségek, hanem a fejlődés, gyógyulás is kihat a […]

Somogyi Klári


Családterapeuta, családkonzulens, családsegítő szakemberként dolgozom. Magánéletemben feleség és három felnőtt korú gyermek édesanyja vagyok. 2004 óta dolgozom családokkal, munkámat hivatásomnak tekintem. 2014 decemberétől a Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány kollektívájához tartozom, amely összetartó szakmai hátteret és rendszeres fejlődési lehetőséget biztosít a számomra. A család fogalmához alapvetően pozitív gondolatok, érzések társulnak. Azonban […]

Bella Éva


Gyerekkoromtól éreztem, hogy van valamilyen különleges kapocs, a szülők, nagyszülők, unokák és azok gyerekei, és azok unokái között. Azt hiszem ennek a kapocsnak a nyomára bukkantam, amikor megismerkedtem a családterápiával és a rendszerszemlélettel. Rátay Csabánál és Kozma-Vízkeleti Dánielnél végeztem a családterápiás alapképzésemet és egyre növekvő lelkesedéssel kapcsolódom be az Alapítvány […]

Révay Máté



Munka és szervezet szakpszichológus, vezetői és üzleti coach, családterapeuta vagyok. Munkamódomat nagymértékben meghatározza a rendszerszemléletű gondolkodás. Jómagam a családterapeuta mesterséget a Családi Szolgálatok Ligájában sajátíthattam el, így nagy megtiszteltetésnek érzetem, amikor az alapító Dr Rátay Csaba felkért, hogy legyek alapítványa kuratóriumi tagja. Angol és magyar nyelven egyaránt dolgozom. Hitvallásom leginkább […]

Déri Marcell


Munkámat a gyermekvédelemben kezdtem diplomás mentálhigiénés, szociális munkás szakemberként. Már akkor tudtam, hogy ismereteimet – Feuer Mária tanárnőmnek köszönhetően – a családterápiás végzettség megszerzésével szeretném tovább bővíteni. 2004 óta dolgozom Dr. Rátay Csaba kiképző műhelyében, ahol elsősorban a Milánói alapelvek mentén dolgozom. Ez a módszer rengeteg lehetőséget teremt arra, hogy […]

Juhász Ildikó


1952-ben születtem Budapesten. Egy fiam és egy lányom van, aki három unokával tette boldogabbá életünket. Felsőfokú tanulmányaimat az Egri Tanárképző Népművelő-pedagógia szakán kezdtem. Később Ferge Zsuzsanna Professzorasszonynál az ELTE Szociológiai Intézetében szociológus-szociálpolitikus oklevelet szereztem. Dr Bagdi Emőke tanszékén a Károly Gáspár Református Egyetemen lettem szupervízor. 1988-ban a Családi Szolgálatoknál család-és […]

Lukács László



Kapcsolataink – különösen a számunkra legfontosabbak – meghatározzák és végigkísérik életünket. Egyszerre örömök és fájdalmak forrásai, sérülünk és gyógyulunk bennük. Az évek múlásával, élményeink gazdagodásával, változunk, fejlődünk – és velünk kell változniuk, fejlődniük kapcsolatainknak. Szükséges ez: hisz még egy jó, sok örömöt adó szeretetkapcsolat is – fűzzön szüleinkhez, gyermekeinkhez, családtagjainkhoz, […]

Makkai Hunor Alpár