Börzsei Borka


Több, mint tizenöt éve vagyok a Családi Szolgálatok Ligájának tagja. Egyetemista éveim alatt az Alapítványnál, dr. Rátay Csabánál és Frankó Andrásnál végeztem el a családterápiás alaptanfolyamot, Gallusné Szabó Editnél pedig önismereti és pszichodráma képzéseket. Szociálpolitikusként és Magyar nyelv és irodalom tanári szakon végeztem az ELTÉ-n, jelenleg párkapcsolat-gazdagító képzések szervezésében és tartásában, családsegítőként és családterapeutaként dolgozom, amik mellett aktívan bekapcsolódom gyermekeim óvodájának, iskolájának önkéntes szülői közösségeibe is.
A Családi Szolgálatok Ligájánál fogadom a bejelentkező párokat.
Fontos számomra, hogy a családban, párkapcsolatban segíteni tudjam a nehézségek leküzdéséhez szükséges erőforrások megtalálását, illetve az összekuszálódott rendszerben a szálak kibogozását és a lelki egészséget megtartó struktúra felállítását.